Címkék: ‘lucid’

Apróbb változások a Lucid Lynxben – ötödik felvonás

2010. április. 11.

Lassan már rendhagyónak lehet nevezni ezt a bejegyzést, hiszen az ötödik írással jelentkezem ebben a témában. Itt is szeretnék bemutatni pár olyan, a Lucid Lynxet érintő kisebb változást, amik önmagukban nem olyan nagy újságok, hogy külön bejegyzést érdemelnének, viszont mégis csak érdekesek lehetnek. Akik tesztelgetik már az új rendszert azok bizonyára mind találkoztak már ezekkel a változásokkal, viszont ez a bejegyzés nem is nekik szól elsősorban. Akkor nézzük is meg az elsőt:

A Lucid Lynx egyik legnagyobb port kavart “újítása” az ablakvezérlő gombok áthelyezése volt. Az már kiderült, hogy a gombok maradnak a helyükön, viszont annyi engedményt tettek a felhasználóknak a kérdésben, hogy logikusabbra váltották a gombok sorrendjét. Végre meg is érkezett a már egy régebbi bejegyzésben bemutatott változás.

A következő újítás még kisebb, mint az előző, viszont esztétikailag igen is fontos változtatás volt. Az alap Humanity ikontéma több változáson is átment az utóbbi időben, hogy minél inkább passzoljon az új arculathoz. Viszont egy dologról elég sokáig elfeledkeztek. Az ikontéma egyik legsűrűbben látott ikonja eléggé elütött az összhatástól. Ez pedig nem volt más, mint a mappákat jelző ikon. Végre  megkapta új, narancsosabb külsőjét, így sokkal inkább illeszkedik az új kinézetbe.

A bejegyzés sorozat egyik részében leírtam, hogy egy darabig zöld színt vett fel az üzenő menüt jelképező boríték, ha nem volt beállítva az Evolutionben a levelezésünk. Ami azért volt zavaró, hiszen nem egy felhasználó használhat web alapú levelezést, illetve más klienset. A változtatást gyorsan ki is vették a felhasználói visszhangnak köszönhetően. Viszont a zöld borítéktól nem kell végleg elköszönnünk, hiszen visszatért, igaz kicsit más szerepkörben. Most, ha valaki üzen nekünk az üzenő menüben felsorolt programok valamelyikével, az ikon ismét felveszi a színt, amíg meg nem tekintjük az üzenetet.

Végül a mai bejegyzés legutolsó bemutatott változása. Ez is felhasználói visszajelzésre került be. Most már több alkalmazás is megjelenik az üzenő menüben. Mint például a képen látható pidgin. A fejlesztők szeretnék, ha előbb utóbb minden “fontosabb” üzenő alkalmazás ide kerülne.

Lucid Lynx visszaszámláló

2010. április. 7.

Bár a hivatalos visszaszámláló még nem készült el, a magyar Ubuntu közösség oldalán Bognár Andrásnak köszönhetően már látható a Lucid Lynx várható megjelenéséig hátralévő idő. Szintén András munkája volt tavaly a Karmic visszaszámláló magyar változatának elkészítése is. Sevoir pedig elkészítette hozzá a JavaScript kódot is, amellyel bárki beillesztheti weboldalába a visszaszámlálót. Köszönjük nekik!


A kód:
<script type="text/javascript" src="http://ubuntu.hu/sites/default/files/lucid.js"></script>

A kód:
<script type="text/javascript"
src="http://ubuntu.hu/sites/default/files/lucid-lila.js"></script>

Apróbb változások a Lucid Lynxben – negyedik felvonás

2010. április. 2.

Lassan már rendhagyónak lehet nevezni ezt a bejegyzést, hiszen a negyedik írással jelentkezem ebben a témában. Itt is szeretnék bemutatni pár olyan, a Lucid Lynxet érintő kisebb változást, amik önmagukban nem olyan nagy újságok, hogy külön bejegyzést érdemelnének, viszont mégis csak érdekesek lehetnek. Akik tesztelgetik már az új rendszert azok bizonyára mind találkoztak már ezekkel a változásokkal, viszont ez a bejegyzés nem is nekik szól elsősorban. Akkor nézzük is meg az elsőt:

Régebben írtam róla, hogy valószínűleg változtatni fognak kicsit a rendszer állapotjelzőcsíkján. Ha valaki nem lenne tisztában mi is ez, akkor gondoljon arra, hogy ezt a csíkot látjuk fájlműveletekkor vagy például a képen is látható frissítéskor is.

A következő változás csak ideiglenesen volt a rendszer része, hiszen a felhasználók panaszaira eltávolították. Az üzenő menüben a levelezés mellett látható boríték ikon zöld színben pompázott egész addig, amíg be nem állítottunk egy fiókot. Ez elég zavaró lehetett azoknak, akik nem az Evolutionnel intézték a levelezésüket. Ezért szerencsére ki is szedték és visszakerült a szürke, monochrome-os megjelenés. Azért álljon itt róla egy kép.

A következő lépen már az aktuális állapot látszik. Illetve lehet, hogy már több olvasónak feltűnt, hogy a futó alkalmazást jelző kék nyilat lecserélte egy, az arculatba jobban illeszkedő szürkés színű. Bölcs döntés, ebben a blogban is volt aki értetlenül állt a kék szín választása előtt.

Az alábbi képen látható újdonság már nem is annyira új, viszont most jutott eszembe, hogy ezt is lencsevégre kellene kapni. Ha valamilyen csatornán üzenetünk jön, a hozzátartozó ikon alatt megjelenik a kapcsolatfelvételt kezdeményező neve, illetve néhány esetben az üzenet óta eltelt percek száma. Apróbb megjegyzés, hogy az előző posztban beszámoltam arról, hogy ha újraindítást igénylő frissítés érkezik, a felhasználói műveletek menü(kikapcsolás, újraindítás…stb) piros színűre vált, de képet nem tudtam mutatni róla. Most itt jól látszik ez is.

Kisebb változtatás, hogy ha be vagyunk jelentkezve az Empathy üzenetküldő kliensbe, a MeMenuben látható állapot ikonok aktívvá válnak és most már egy kis “radiobutton” jelzi az éppen kiválasztott állapotot.

Két új panel ikon is megváltozott. Az első már elég régóta, viszont azoknak új lehet akik nem ezt a verziót használják. A vezetékes hálózati kapcsolat ikonja két egymással ellentétes (fel és le) irányba mutató nyíl lett. A másik, a már több változáson is átesett torrent kliens, a Transmission ikonja.

Végül a bejegyzés legutolsó újdonsága, megújult a LiveCD-nél látható telepítés ikon, illetve a Rendszer / Adminisztrációból elérhető Indítólemez-készítő ikonja. Mindkettő ugyanazt az ikont kapta.

Végső döntés az Ubuntu gombjairól

2010. április. 2.

Végre megszületett a végleges döntés a közel egy hónap múlva megjelenő Ubuntu kiadás, a Lucid Lynx ablakvezérlőgombjainak helyzetéről. Mark Shuttleworth bejelentette, hogy maradnak bal oldalon a gombok, még ha ez a felhasználók egy jelentős részének nem is szimpatikus döntés. Viszont annyi változtatást kieszközöltek, hogy a gombok sorrendje megváltozzon. Így most a bezárógomb ül az ablak legszélén, mellette a minimalizálás és legbelül a maximalizálás gomb. Shuttleworth kifejtette, hogy ezután már felesleges ezen a kérdésen rágódni, így marad minden, ha valakit nagyon zavar a gombok helye könnyen változtathat rajta, többek között az ezen a blogon is olvasható módszerrel. Plusz, mint arról már beszámoltam az új gomb kiosztás csak a két új “light” témát érinti, így egy másik téma választásával könnyen megoldhatjuk a problémát. A jobb oldalon felszabadult helyre már több ötlete is van Markéknak, plusz a már a blogon is bemutatott közösségi elképzelések között is vannak amik elnyerték a fejlesztők tetszését. Továbbra is várják a felhasználók ötleteit az Ayatana levelezőlistára. A kérdéssel az egyelőre még el nem nevezett M kezdőbetűs, 10.10-es kiadással foglalkozó Ubuntu Fejlesztői Találkozón (UDS) fognak komolyabban foglalkozni. A találkozó májusban kerül megrendezésre és Brüsszel ad helyet az eseménynek.

Megjelent az Ubuntu Kézikönyv bétája

2010. április. 1.

Egy korábbi bejegyzésben már írtam egy önkéntes kezdeményezésről, az Ubuntu Kézikönyv (Ubuntu Manual) projektről. Ezért most az ott kitárgyalt dolgokat nem szeretném ismét leírni, az előbbi linken bárki megtalálhatja az írást. Az azóta eltelt időben rohamosan fejlődött a kézikönyv, új részekkel bővült, illetve több, mint 600 hiba került javításra. Elérkeztünk a szöveges tartalom befagyasztásához, innentől már semmi új szöveg nem kerül bele a kézikönyvben. A fordítóké a terep, hogy a leírás gyűjtemény minél több nyelven elérhető legyen a körülbelül egy hónap múlva esedékes megjelenésre. Bekerültek a képernyőképek is, melyek a projekt tagjai által fejlesztett QuickShot eszköznek hála, minden nyelvre lokalizálva lesznek. A kézikönyv írói sem fognak unatkozni, hiszen annak ellenére, hogy ehhez az ághoz már nincs szükség több leírásra, a következő, Júliusra ütemezett második kiadásra már megkezdődött az új leírások beszerkesztése.

A kézikönyv béta verziója, egyelőre csak angol nyelven, letölthető itt. Ha valaki kedvet érez ahhoz, hogy részt vegyen a csapat munkájában és segítse azt, a projekt wiki oldalán minden információt megtalál.