Az IRC-es Ubuntu Open Week keretein belül a résztvevők néhány kérdést tehettek fel Mark Shuttleworth-nek, az Ubuntu atyjának és a rendszer mögött álló cég, a Canonical alapítójának. Több érdekes kérdés is megfogalmazódott, a teljes log itt olvasható, viszont talán a legérdekesebb az új 10.10-es Ubuntu és a GNOME Shell kapcsolatáról szólt. A kérdező szerette volna megtudni, hogy az új, Maverick Meerkat kódnéven készülő Ubuntu már alapértelmezetten a GNOME egyik legnagyobb horderejű fejlesztésével, a Shellel fog-e érkezni. Shuttleworth elárulta, hogy a korábbi tervek ellenére a Meerkat fejlesztési menetrendjéből mégis kihagyták a Shellt, így nem lesz a rendszer része, viszont mindenképp készülni fog belőle csomag és fel lesz töltve a Universe tárolóba, így aki ki szeretné próbálni annak lesz lehetősége rá. Továbbá azt is elmondta, hogy szeretné, ha minél többen kipróbálnák, remélhetőleg ehhez nem sokára valaki egy PPA-t is készíteni fog. A reakciókból és a Shell állapotától függően lehetséges, hogy az Ubuntu 11.04 már alapértelmezetten szállítani fogja az új grafikus környezetet.
- RSS
- Full Circle
- Hozzászólások
- Zolee - Megszűnik a blog!
- outtatime - Az Ubuntu 11.10 már nem fogja szállítani a „klasszikus” GNOME felületet
- TheChyga - Az Ubuntu 11.10 már nem fogja szállítani a „klasszikus” GNOME felületet
- Imi - Vendég-munkamenet kikapcsolása Ubuntu 11.10 esetén
- ricsipontaz - Vendég-munkamenet kikapcsolása Ubuntu 11.10 esetén
- Imi - Vendég-munkamenet kikapcsolása Ubuntu 11.10 esetén
- Omcsesz - Automatikus driver letöltés és telepítés Epson nyomtatókhoz Ubuntu 11.04 alatt
- Ableton - Megszűnik a blog!
- Ubuntumutu - Megszűnik a blog!
- [gork] - Megszűnik a blog!
- Címkék10.10 11.04 11.10 12.04 beta budapest canonical dash emesene fcm firefox fullcircle Full Circle fullcircle.hu full circle magazin full circle magazine gnome google gwibber háttér im játék libreoffice lightdm Linux lts lucid magazin magyar maverick memenu msn natty natty narwhal nvidia ocelot oneiric szoftverközpont TDF ubuntu uds unity usc visszaszámláló wine
- Licenc
-
Somlói Richárd blogja
- Open your mind, use open source
-
Jelenleg a következő archívumát böngészed: GNOME Shell kategória.
- Kategóriák
- alkalmazások (105)
- android (2)
- compiz (1)
- creative suite (1)
- dash (23)
- debian (1)
- Desura (1)
- emesene 2 (10)
- Full Circle (31)
- GNOME (5)
- GNOME Shell (1)
- gwibber (5)
- HUD (1)
- játék (33)
- Leírás/How-To (19)
- LibreOffice (25)
- Linux (88)
- lubuntu (1)
- Lucid Lynx (46)
- Maverick Meerkat (22)
- Natty Narwhal (42)
- nyílt forrás (31)
- oldallal kapcsolatos (19)
- Oneiric Ocelot (46)
- Precise Pangolin (16)
- projektek (13)
- szabad szoftver (12)
- ubuntu (172)
- Ubuntu Light (1)
- ubuntu one (5)
- UDS (11)
- UHU (1)
- unity (53)
- Wayland (1)
- web (15)
- Windicators (1)
- wine (7)