Ismét nagy vihart kavart Mark Shuttleworth nemrég megjelent blogbejegyzése, melyben a nemsokára az Ubuntuban debütáló egy új technológiát, a HUD-ot, azaz a Head-Up Display névre hallgató projektet mutatja be. A HUD a Unitynél felvázolt koncepcióra támaszkodik, miképpen is sokkal könnyebben tudunk úgy navigálni, jelen esetben műveletek végezni, ha rákeresünk a kívánt dolgok nevére, funkció leírásaira, nem pedig bonyolult, telezsúfolt felületek rejtett zugaiban kell keresnünk azokat.
A képen jól látszik, hogy egy beállított billentyű (egyelőre az alt) lenyomása után megjelenik a Dash egy direkt erre faragott lencsével, ami a felhasználó gépelésére különböző, az alkalmazáson belüli lehetőségek ajánlja fel. A HUD ezzel a módszerrel szeretné kiváltani az alkalmazások kissé talán már ideje múlt menüit, ráadásul az alkalmazás „tanul” is, így előre fogja listázni a gyakran használt elemeinket, ezzel javítva produktivitásunkat. A felhasználói tábor vegyes reakciókkal fogadta az új törekvést, bár talán több a pozitív visszajelzés, mint mikor a hasonlóan eltérő Unityvel rukkoltak elő a Canonical fejlesztői. Hogy a HUD berekül-e az áprilisban megjelenő Ubuntu 12.04-be az még kérdéses, ugyanis a kiadás LTS (hosszan támogatott) jellegéből kifolyólag a stabilitás az elsődleges szempont.
Videó a HUDról működés közben:

Ez nagyon jó! Csomószor van olyan, hogy egy progiban nem ugrik be, hogy egy menüpont pontosan hol is van. Főleg a bonyolultabbaknál. Tök jó megoldás.
Mondjuk a keresőt csak nagyon ritkán használom, a Unity legjobbja az oldalsó launcher. Annyi cuccot ki tudok rá rakni, hogy a napi használathoz + a melóhoz nem is kell nagyon a keresőt használnom (nem mintha olyan hülye lennék, hogy ne tudnám a programjaim nevét, csak így a lehető leggyorsabb).
Amúgy kb 3 kattintással lehet a dash-ban egy kategóriát megnyitni. Szóval nem nagyon lassabb, mint a gnome2.
Jelemző…
Már a Unity is hatalmas csalódás ezzel a szemlélettel:
“A programneveket tessék bemagolni, vagy kattintgathatsz napestig, hogy előkotord ami korábban jól rendezett kategóriákban volt”
Most a minden programban egyedi menüt kellene bemagolni?
Most jött el a váltás ideje.
Cinnamon nyerőnek tűnik, csak ne emlékeztetne a windowsra…
Ez nem a régi menük helyett lesz, hanem mellé. A fejlesztők is azon a véleményen vannak, hogy ez nem való egy számunkra ismeretlen alkalmazáshoz. Később viszont kényelmes lehet néhány embernek.
Természetesen…
Csak hogy egy egyszerű párhuzamot vonjak:
A windows esetében a keresőt úgy építették be, hogy mellette szinte semmit nem változott az alkalmazások elérési módja, azon kívül, hogy kisb helyre lett zsúfolva a dolog.
A Unity először is számomra zavaróan lassú, másodszor 4-5 kattintás mire elő tudom húzni belőle a korábban pár mozdulattal elérhető kategóriákat.
(Aláírom nagyanyám odáig van érte, hogy csak egy hatalmas ikonra kell bökni, és már szól is a youtube-on a meseautó…)
A HUD esetében ugyanettől félek, hogy az egyszerű menükezelést felváltja egy 5-6 fölösleges kattintást igénylő lassú borzalom, amit egy keresőmezővel kerülhetek meg, ha fejből tudom az összes menüpontot.
Nem szimpatikus a szemlélet.
Jobban szeretem az összes lehetőséget áttekinteni, mint egy szűkített pár darabos listából válogatni.
Ennek aligha van értelme. Hotkey, és/vagy egér. Kétlem hogy bárki beírogatással használna egy programot. Max. a kezdő stádiumban a keresésnél lesz jó. Próbálnak újat nyújtani, de nem megy nekik olyan gyorsan mint szeretnék.