A megújult Ubuntu telepítő

2010. augusztus. 15. Szerző: ricsipontaz Szólj hozzá »

Múlt héten jelent meg a fejlesztés alatt álló Ubuntu, a Maverick Meerkat harmadik alpha kiadása és most elérkeztünk a “feature freeze-hez”. Ettől a ponttól kezdve új csomagok már nem kerülnek be az Ubuntuba, kivételt képeznek a speciális esetek, mostantól a bugok javítás és a rendszer finomhangolásán van a hangsúly. Ennek az eseménynek a hatására a fejlesztői verziót használók nem meglepő módon frissítéskor több száz megabyte-nyi frissítéssel találhatták szembe magukat az elmúlt napokban. Számos érdekes újdonság kerül ilyenkor a kiadásban, mint például a X szerver 1.9-es verziója vagy a bejegyzés témáját nyújtó megújult telepítő. Ugyanis hatalmas ráncfelvarráson eset át az Ubuntu telepítéséért felelős modul. A LiveCD behelyezése után a Lucidra megváltozott telepítő mechanizmus felújított verziója fogad minket.

Itt lehetőségünk van kiválasztani a nyelvet, illetve, hogy telepíteni vagy csak kipróbálni szeretnénk az Ubuntut. Ha a telepítés mellett döntünk egy figyelmeztetés fogad bennünket, hogy nem végleges kiadással van dolgunk, bánjuk vele elővigyázatosan.

Ha a figyelmeztetés ellenére mégis telepíteni szeretnénk a Mavericket egy eddig szintén nem látott képernyő fogad bennünket. Három pontra hívja fel a figyelmünket, amelynek jó, ha eleget teszünk. Legalább 2.5 GB szabad hellyel rendelkezzünk, csatlakoztatva legyen az eszköz áramforráshoz, például notebookok esetén le ne merüljön telepítés közben. Illetve az utolsó pont, hogy lehetőleg legyen aktív internetelérésünk. Az utolsó pont arra jó, hogy egy rádiógomb segítségével lehetőségünk van letölteni a frissítéseket telepítés közben, így utána már nem kell ezzel bíbelődnünk, de ez csak opcionális lehetőség. A megújult felületen egy másik beállításra is lehetőségünk van, kipipálhatjuk, hogy ajánljon fel non-free, azaz nem szabad szoftvereket is a jobb felhasználói élményért, ilyenre példa az mp3 kodek.

Ha beállítottuk a dolgokat elérkezünk a particionáláshoz. A jól ismert három lehetőség közül tudunk választani. Jártasabb felhasználóknak az utolsó, saját kezű particionálás ajánlott a nagyobb testre szabhatóság miatt.

Itt láthatjuk a merevlemezünkön található partíciókat. Most már használható brtfs fájlrendszer is, de / partícióként még nem.

Ha készen vagyunk a particionálással beállíthatjuk a szokásos dolgokat, tartózkodási hely, felhasználói név, jelszó, billentyűzet kiosztás, stb.


9 hozzászólás

  1. quercus szerint:

    Nem. Lucid-om van. Lehet, hogy a google chrome zavar be?

    Chromium 6.0.472.36 Linux

  2. ricsipontaz szerint:

    Azért mert gondolom a fejlesztői kiadást, a Mavericket használod és azt még nem ismeri a WordPress

    Firefox 3.6.8 Ubuntu 10.04

  3. quercus szerint:

    Hé?! Nekem miért nem ubuntut mutat az az izé a hozzászólás mögött? Miért “csak” linuxot?

    Chromium 6.0.472.36 Linux

  4. Öcsibogyó szerint:

    Az alpha3-ban nem ez van, daily buildet töltsél le.

    Firefox 3.6.8 Windows XP

  5. barii szerint:

    bennem van a hiba?
    letöltöttem az alpha 3-at, kiírtam, és sehol az új telepítő, és a menüpontok highlight-ja is szürke maradt narancs helyett

    Chromium 5.0.375.125 Linux

  6. quercus szerint:

    Nem arról van szó, hogy átláthatatlan, hanem, hogy nehéz megtalálni benne a logikát…

    Chromium 6.0.472.36 Linux

  7. Öcsibogyó szerint:

    Azért már az is elég átlátható szerintem. Annyi, hogy kicsit jobban oda kell figyelni és figyelmesen elolvasni mindent, eszetlen kattintgatás helyett.

    Firefox 3.6.8 Ubuntu 10.04

  8. quercus szerint:

    Úgyvan. És remélhetőleg kicsit átláthatóbb lesz a particinálás is…
    De jó tendenciák!
    Csak így tovább.

    Chromium 5.0.375.125 Linux

  9. Petra szerint:

    Ez egy valóban kényes része a rendszernek nem árt neki ha kicsit helyre pofozzák, egész jó lett.

    Firefox 3.6.8 Windows XP

Szólj hozzá