Archívum: 2010 július

2011 márciusára halasztották a GNOME 3 megjelenését

2010. július. 29.

A GNOME fejlesztői ismét eltolták legújabb asztali környezetük, a GNOME 3 megjelenésének dátumát, ezúttal 2011 márciusára. A bejelentésre a Hollandiában megrendezett GNOME találkozón, a GUADEC-ken került sor. A döntés oka, hogy több időre van szükségük a fejlesztőknek a GNOME megújítására, illetve így a felhasználóknak is több idejük lesz ismerkedni az új kiadással. A 3-as verziószámmal ellátott kiadás ugyanis alapjaiban fogja megreformálni az eddig megszokott környezetet. Idén Szeptemberre még beiktattak egy kiadást, a 2.32-t, amely már számos érdekességgel kecsegtet. Míg a 11.04-es Ubuntu már lehet, hogy a GNOME3-mal fog érkezni. A találkozón további téma volt még a GNOME Shell, amelyről publikáltak is egy újabb látványtervet a nagyérdeműnek. A képen az alkalmazások kezelésének megoldása látható.

Megjelent a PokerTH 0.8-beta1!

2010. július. 26.

Megjelent az egyre népszerűbb nyílt forráskódú online póker játék a PokerTH következő kiadásának, a 0.8-as verziónak az első bétája. Az új kiadásban számos hiba javítva lett, illetve itt mutatkozik be először az online ranglista, egyelőre még nagyon kezdetleges formában. A végleges verzióra sokkal összetettebb statisztikát ígérnek a fejlesztők. Továbbá teljesen újra lett írva a regisztráció/bejelentkezés rész is. Ha valaki kedvet érez arra, hogy a béta jelző ellenére kipróbálja az új kiadást, a hivatalos oldalon lehetőség van a Windows, a Linux és a Mac OS X buildek letöltésére. Az új verzióhoz még nem készült el a magyar fordítás, így ennek hiányát tessék figyelmen kívül hagyni a hibajelentéseknél.

Az OpenOffice.org Calc használata – 2. kiadás

2010. július. 23.

KönyvborítóElkészült a Pallay Ferenc által írt „Az OpenOffice.org Calc használata – Táblázatkezelés az alapoktól” című könyv 2. kiadása. Az anyag teljes mértékben lefedi mind az érettségi, mind az ECDL táblázatkezelő moduljának a témaköreit. A tanulást több, mint 150 szemléletes kép könnyíti meg, illetve 35 gyakorló feladat segít az ismeretek elmélyítésében. A 2. kiadásra azért került sor, mert a Calc munkalapfüggvényeinek nevei az OpenOffice.org újabb verzióiban már magyarul vannak, ugyanúgy, ahogy az oktatásban és a munkahelyeken elterjedt magyar nyelvű Microsoft Excelben, ezért a függvényneveket magyarra kellett fordítani a könyv szövegében és ábráiban is. Egyúttal jónéhány sajtóhibát is sikerült javítani.

A könyv pdf formátumban letölthető innen. A 2. kiadást az FSF.hu Alapítvány aktivistái, Tímár András és Zahemszky Gábor készítették el.

Megjelent a Full Circle magazin 36. számának magyar fordítása!

2010. július. 17.

A fordítócsapat örömmel jelenti be, hogy elkészült a 36. szám magyar fordításával. Ennek a számnak tartalma:

  • Hírek
  • Parancsolj és uralkodj
  • Hogyanok:
    • Programozzunk Pythonban – 10. rész
    • Digitális fotóretusálás GIMP-pel – 3. rész
    • Google tippek-trükkök
  • Az én sztorim: Linuxos élményeim
  • Az én sztorim: A nagy felfedezés
  • Különvélemény: Buddhizmus és a Nyílt Forráskód
  • Könyvajánló: Linux és Unix rendszerek adminisztrációjának automatizálása
  • MOTU Interjú: Jo Shields
  • Levelek
  • Hölgyek és az Ubuntu: Michelle Hall interjú
  • Játékok Ubuntun
  • KáVé
  • Az én Desktopom
  • Top5: Szkennelő alkalmazások
  • Közreműködnél?

Az új szám elérhető a régiek mellett a http://fullcircle.hu oldalon.

Direkt letöltési link:

http://fullcircle.hu/pdf/issue36_hu.pdf

Akadálymentes változat:

http://fullcircle.hu/odt/issue36_hu.odt

A fordítást a Full Circle Magazin magyar fordítócsapata készítette.

A magazin fordítása elérhető a fent megadott oldalunkon. A régebbi számok szintén elérhetők a fordítócsapat fentebb említett oldalán, a fullcircle.hu oldalon, továbbá a Full Circle magazin hivatalos oldalának letöltései között: http://fullcirclemagazine.org/downloads/

Hamarosan jelentkezünk a 37. számmal. A régebbi számok közül ne keressétek itt a 11. számot, hamarosan elkészül ez a fordítás is.

Addig is jó olvasgatást kívánunk mindenkinek!

Burg Manager

2010. július. 15.

Már volt szó korrában a blogon a BURG-ról. Azok kedvéért akik nem tudnák mi is az, ajánlott elolvasni ezt a bejegyzést. Jól látható, hogy eddig, ha használni szerettük volna a BURG-ot fájlokat kellett szerkesztgetni, illetve a terminálban különböző parancsokat kiadni. Bár ezzel együtt sem volt túlságosan bonyolult a telepítés, mostantól még egyszerűbb lesz, hiszen készült egy grafikus felület az alkalmazás beállításához, mely Burg Manager névre hallgat.

Az alkalmazás segítségével lehetőségünk van telepíteni a BURG-ot, illetve a hozzávaló témákat, valamint a BURG emulatort, mellyel megtekinthetjük hogyan is fog kinézni ezután a GRUB-unk. Az alkalmazás további beállításai között megtaláljuk a felbontás, a várakozási idő és az alapértelmezett operációs rendszer változtatásának lehetőségeit is. Ezen kívül lehetőségünk van új témák keresésére és letöltésére. Valamint a BURG eltávolítására és a GRUB2 visszaállítására. Az alkalmazás több nyelven is elérhető, egyelőre a magyar nem támogatott, de már fordítás alatt áll.

Az alkalmazás .deb formátumban letölthető a hivatalos honlapról. Illetve lehetőségünk van a hivatalos tároló felvételére is. Ha az utóbbi módon cselekszünk folyamatosan frissül az alkalmazás.

Terminálban adjuk ki a következő parancsokat:

  1. echo “deb http://www.sourceslist.eu/repo/ubuntu lucid main non-free” | sudo tee -a /etc/apt/sources.list
  2. wget http://www.sourceslist.eu/?download=public.key -O- | sudo apt-key add -
  3. sudo apt-get update && sudo apt-get install burg-manager

Telepítés után a menüben található az alkalmazás.

A következő videót a fejlesztők készítették a 0.2-es verzióról:

A bejegyzést az OMG! Ubuntu! ezen cikke ihlette.