Archívum: 2010 március

Itt az emesene 1.6.1

2010. március. 30.

Megjelent az emesene névre hallgató MSN protokoll alapú azonnali üzenetküldő kliensének legújabb kiadása. Annak ellenére, hogy az 1.6.1 “bugfix” azaz hibajavító kiadás, számos újdonság is bele került. Most már lehetőségünk van a profilképünk, a nevünk és a személyes üzenetünk “hordozására”. Ha egy arra alkalmas kliens elé ülünk le, nem kell újra beállítgatni ezeket a dolgokat, a kliens automatikusan beállítja. A megújult profilkép választó ablak mellett számtalan hiba is javításra került. Még pont időben jött ki az új kiadás, így nagy valószínűséggel az április végén megjelenő Ubuntu Lucid Lynxben már ez a verzió lesz telepíthető az universe tárolóból. Eddig is sejthető volt, de most már egészen biztossá vált, hogy ez volt 1.x-es széria utolsó kiadása. A következőkben a fejlesztők teljes intenzitással az alapoktól újraírt emesene2-re fognak koncentrálni. Az új alkalmazás előrehaladásának nyomon követéséhez kövessük a fejlesztői blogot, illetve lehetőségünk van itt is az emesene2 kipróbálására, viszont mostantól már nem az Subversion, hanem a git követőrendszer segítésével. Az emesene2 állapotáról egy blogbejegyzésben fogok hamarosan beszámolni.

Az emesene 1.6.1-hez egyelőre még semmilyen csomag nincs, viszont a forrást letöltve a honlapról, majd duplán az emesene fájlra kattintva, indítható az alkalmazás.

Külsőleg is megújult a fullcircle.hu

2010. március. 30.

A tartalmi változás után a csapat úgy gondolta, hogy egy apróbb külső változás is ráfér az oldalra, ezért született meg a már látható külső. A külső változás remélhetőleg nem csak esztétikailag nyújt újdonságot, hanem ezáltal használhatóbbá, átláthatóbbá válik a tartalom is. A számok jobb oldalt találhatóak a megjelenés éve szerint bontva. Így könnyebbé téve a keresett szám megtalálását az adott évben. Ha nem vagyunk tisztában a szám megjelenésének dátumával, használhatjuk a Bluu keresőmotort egy adott cikk címére keresve is. Ha valaki szeretné reklámozni a csapat tevékenységét és még több emberrel megismertetni a Full Circle magazin magyar változatát, a Bannerek menüpont alatt több változatot is találhat. A Rólunk menüpont alatt található egy, a magyar FCM csapat által készített különkiadás rész, melyben az akkori tagok mesélnek egy kicsit arról, hogy hogyan kerültek kapcsolatba a magazinnal. Ha valaki szeretné felvenni a kapcsolatot a csapattal, azt értelemszerűen a Kapcsolat menüpont alatt teheti meg.

Jó olvasgatást kíván a Full Circle Magazin magyar fordítócsapata

Újabb ötlet Mark Shuttleworth felhívására

2010. március. 29.

Mióta Mark Shuttleworth azzal indokolta az ablakvezérlő gombok bal oldalra helyezését, hogy az így jobb oldalon felszabadult helyre valami innovatív megoldást szeretnének beépíteni, számos ötlet érkezett a problémára. Ezek közül a legegyedibbről, az Esferaról már beszámoltam. Most itt az ideje, hogy ránézzünk egy újabb jelöltre, melyet az ötletgazda csak “The Workflow Button” névre keresztelt. Izo vagy rendes nevén Ian Cylkowski blogjában publikálta elképzeléseit. Izo egy példával próbálja elmagyarázni az általa megálmodott gombok hasznosságát.

Tegyük fel, hogy épp az Inkscape nevű vektorgrafikus programban tevékenykedünk valami grafikus munkán, végeztünk minden feladattal, viszont szeretnénk még valamit simítani a GIMP segítségével. Ilyenkor kénytelen vagyunk elindítani a GIMP-et, ha valami dock-ot vagy gyorsindítót használunk akkor viszonylag gyorsan megvagyunk, ellenben ha nem, hosszadalmas lehet elnavigálni az Alkalmazások menü Grafika almenüjéhez. Arról nem is beszélve, hogy ha el is indult a program, azután még a megnyitás ablakban meg is kell keresnünk a fájl helyét.

Izo erre gondolt ki egy gombot, mely kattintásra megnyit egy menüt ahol a fájl típusának függvényében lehetőségünk van egyéb alkalmazásokban megnyitni az aktuális munkát egyetlen kattintással.

Tegyük fel, hogy végeztünk az utolsó simításokkal is, szeretnénk a fájlokat megosztani barátainkkal, ismerősökkel vagy csak feltölteni az internetre, hogy biztosan meg legyen a későbbiekben. Ismét jön az ablakok minimalizálása, a kutakodás, alkalmazás indítgatás, fájl tallózás. Ellenben, ha erre is lenne egy gomb, mely kattintásra az előzőnél megszokott módon viselkedve egy listát nyitna elénk a legnépszerűbb webes megosztó lehetőségekkel, pl. Facebook, Ubuntu One, Picasa és így tovább, sokkal könnyebb lenne az életünk. Természetesen ezek testre szabhatóak lennének a felhasználó által és mindenki beállíthatná a saját oldalait is akár. Az Ubuntu úgyis egy új irányba kezdet el nyitni az utóbbi időben, ahol nagy szerep helyeződik a “cloud” technológiára, mint online fájltárolásra, illetve a közösségi oldalakra. Hogy mennyire megvalósíthatóak Ian elgondolásai, az kérdéses, minden esetre már többek tetszését elnyerte az ötlete szerte a weben. Reméljük a következőkben is érkeznek jó ötletek és a következő, 10.10-es Ubuntu érkezésére valami valóban, és nem csak nevében innovatív dolgot köszönhetünk.

Apróbb változások a Lucid Lynxben – harmadik felvonás

2010. március. 28.

Az előző bejegyzésekhez hasonlóan, itt is szeretnék bemutatni pár olyan, a Lucid Lynxet érintő kisebb változást, amik önmagukban nem olyan nagy újságok, hogy külön bejegyzést érdemelnének, viszont mégis csak érdekesek lehetnek. Akik tesztelgetik már az új rendszert azok bizonyára mind találkoztak már ezekkel a változásokkal, viszont ez a bejegyzés nem is nekik szól elsősorban. Akkor nézzük is meg az elsőt:

Ezentúl, ha nem az alapértelmezett Ambiance vagy Radiance témát használjuk, akkor az ablakvezérlő gombok visszaállnak a jobb oldalra. Így mindenki eldöntheti, hogy számára melyik megoldás a kényelmesebb.

A következő kisebb újítás az Üzenő Menüt (Messaging Menu) érte. Sokkal kisebb lista nyílik le, spóroltak a hellyel, illetve új feliratot is kapott minden ikon. Továbbá az éppen használatban lévő alkalmazás előtt egy kék nyíl jelzi, hogy a program fut a háttérben csak vissza van csukva a menübe.

A legszélső felhasználói műveletek menüben látható további felhasználók ikonjait is kisebbre vették az előző verzió óriási képeihez képest. Illetve a Kijelentkezés, Újraindítás, Leállítás funkciók is új szöveget kaptak. Ezen felül, ha egy olyan frissítés érkezik a frissítéskezelőn keresztül, amely után szükséges az újraindítás, a menüt jelző kikapcsoló gomb ikon pirosra vált és az Újraindítás… feliratot az Újraindítás szükséges… felirat váltja fel.

Ha lenémítjuk a panelen a hangerőszabályzót, de valami alkalmazás mégis szeretné használni, az ikon elvörösödik.

A bejegyzés utolsó változása az alap Humanity ikontémát érte, megújultak a Microsoft Office-hoz tartozó ikonok. Összehasonlításként odaraktam egy OpenOffice-osat is, azt hiszem ráférne egy ráncfelvarrás azokra is.

Megjelent a Full Circle magazin 35. száma

2010. március. 28.

Megjelent a Full Circle, az Ubuntu közösségi magazinjának 35. száma. Az egyelőre csak angol nyelven olvasható kiadás az alábbi témákkal foglalkozik:

  • Parancsolj és uralkodj
  • Hogyanok:
    • Programozzunk Pythonban – 9. rész
    • Digitális retusálás GIMP-ben – 2. rész
    • Google SketchUp telepítése Wine segítségével
  • Az én történetem:
    • Hogy találkoztam az Ubuntuval
    • Hogyan fedeztem fel az Ubuntut
  • Fókuszban: Motorola Milestone/Droid
  • MOTU interjú: Pedro Fragoso
  • Top 5: Android alkalmazások
  • Hölgyek és az Ubuntu, játékok Ubuntun, az én véleményem, és a szokásos jóságok

A szám letölthető a letöltési oldaláról, vagy közvetlenül ide kattintva.